• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

2024.02.05-én a Hajdúszoboszlói Szervezeti Egység 5. számú Gyermekotthonában nevelkedő kisebb korosztályú (8 fő) gyermekekkel ellátogattunk a hajdúszoboszlói gyermek- könyvtárba.

A könyvtáros nagy szeretettel fogadta gyermekeinket. Röviden bemutatta a könyvtár működését, majd körbe vezette gondozottjainkat. A könyvtár egyik részén már várt bennünket egy barátságosan kialakított rész, ahol a gyerekek babzsákokon helyet foglalva ismerkedhettek meg a diavetítéssel és az általa nyújtott mesei élménnyel. Az állatokról szóló három rövid mesét mindenki izgatottan várta. A vetítés elején még izgő-mozgó kis csapat hamar beleélte magát a mesék világába és sikerült a tökéletes varázslat! Ügyesen kapcsolódtak be a mese feldolgozásába, a kérdések megválaszolásába, sőt saját kérdéseket is megfogalmaztak egy-egy diakép megfigyelésénél.

A három diafilm közül a „Momó a majom” története nyerte el legjobban a gyerekek tetszését, akinek a kinézete ellenére a mese végére sikerült barátot találnia. Ezek után nem volt kérdés, hogy a vetítés utánra tervezett kézműves foglalkozáson Momó majmot készítettük el. A gyerekek nagyon ügyesen vágták ki a majom különböző testrészeit, majd ragasztással megalkották Momót teljes valóságában.

Könyvtárlátogatásunkat az állatokhoz kapcsolódó könyvek lapozgatásával, az állatokhoz fűződő ismeretek felelevenítésével, mélyítésével zártuk.

 

 

                                                                                                 Károlyiné Doma Ibolya

                                                                                                    lakásotthon-vezető

Weboldalunkon sütiket használunk

A biharigyermekotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.