• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A „Konyhafőnök - Az ősz séfje” felhívás minden gyermek figyelmét felkeltette és nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá az ötleteléshez, mit lehetne készíteni az ősz jegyében, ami megfelel a felhívásnak és a megvalósítása sem túl nagy kihívás?

A program megrendezésére 2024.09.13-án került sor 15 órai kezdettel a hajdúszoboszlói Szervezeti Egység 6. számú Gyermekotthonában. A feladat egy főétel és egy desszert elkészítése volt, melyeknek ízvilágában és küllemében az ősz jellemző jegyeihez kellett igazodnia. Mindhárom házban dolgos kezek, mosolygó arcok és jó illatok terjengtek munka közben.

A Hazavárlak lakásotthon ügyes kezei egy igazán őszi színekben pompázó terítéket és tányért mutattak meg, ahol a narancssárga szín és a finom fűszerezés dominált.

A Nefelejcs lakásotthon szakácsai büszkén dekorálták az asztalt az őszi jegyeket megidézve és a több fajta, fantáziadúsan tálalt főételüket egy gyümölcsös desszerttel koronázták meg.

A Mosoly lakásotthon dolgos kezei pedig egy kis mécsessel varázsolták hangulatossá az asztalukat a finom és meseszépen tálalt ételek mellett, melyekkel szinte ránézésre jól lehetett lakni.

Az eredményhirdetésre izgatottan és jóllakottan érkezett vissza mindenki, azonban a kimagasló ízek, a tálalás és a töretlen lelkesedés miatt helyezettek nem kerültek kihirdetésre, egyformán részesült az összes résztvevő dicséretben és jutalomban, kiemelve természetesen, hogy mi volt a különleges az általuk elkészített ételekben.

Öröm volt látni a gyerekek arcát, ahogy mindenki egyformán vette ki a részét a munkafolyamatokból, hogy utána büszkén állhassanak az elkészült, fenséges ételek mellett az őket segítő felnőttekkel.

Ez a verseny először került megrendezésre, de biztosan nem utoljára!

 

Készítették: a 6. számú Gyermekotthon munkatársai