2024. június 26-án a 7.sz Gyermekotthon Futrinka és Pumukli Lakásotthona egynapos kiránduláson vett részt a festői környezetben található Bodaszőlői
ViDó Lovasparkban. A reggeli órákban vonattal érkeztünk meg Bodaszőlőre, ahol egy lovas szekér már várta a kiránduló gyerekeket. A rövid szekérutat nagyon élvezték a gyerekek, előtte mindenki megnézte, megsimogatta a lovakat.
A lovastanyára megérkezve a gyerekeknek lehetőségük volt megismerkedni a ház körüli kutyával, cicákkal, lovakkal. A gyerekek szeretettel közeledtek az állatokhoz, amit azok viszonoztak is. A lovaspark rendkívül gyermekbarát, számos játszótéri eszközzel felszerelt, mely biztosította azt, hogy az eltérő életkorú gyermekek közül mindenki megtalálja azt az elfoglaltságot, ami a leginkább felkeltette az érdeklődését. Kipróbálhatták a különböző hintákat, hintaágyakat, a csúszdát és faházat, illetve választhattak az eltérő méretű trambulinok közül is.
A gyerekek megismerkedtek az állatokkal, homokoztak és a rendelkezésre álló társasjátékokat is kipróbálták. Mindeközben a bátor és vállalkozó szellemű gyermekek lovagolhattak, mely sokak érdeklődését felkeltette és éltek is a lovaglás lehetőségével. A lovaglás után a szervezők teával, szörppel és bográcsban készült paprikás krumplival kedveskedtek számunkra, melyeket ebédidőben jóízűen el is fogyasztottunk. Egy kis pihenést követően már célzottan indultunk el, alaposan körbejártuk a parkot, és olyan állatokkal is megismerkedtünk, akik a vadonban élnek. A lovakon, kecskéken kívül találkoztunk többek között emuval és tevével is.
Ezután a nagy séta után pihentünk, feltöltődtünk egy kicsit, majd a gyerekek újult erővel fedezték fel ismét a játszótér nyújtotta lehetőségeket. A hazaindulás sajnos hamar elérkezett és mire a gyerekek felocsúdtak a lovas szekér a fák között, az árnyas, természethez közeli ösvényen már a vasútállomásra repített bennünket. A vonaton és majd a lakásotthonba visszaérve közösen idéztük fel élményeinket, és a gyerekek megfogalmazták, hogy mennyire jól érezték magukat!
Dobó Veronika Kirsch Nóra
lakásotthonvezető pszichológus