Zöldségeskert pályázat a Hajdúszoboszlói és Hajdúböszörményi lakásotthonokban
A két településen elhelyezkedő 11 lakásotthon körében az idén tavasszal pályázat került kihirdetésre zöldséges kiskert kialakítására, az elültetett növények gondozására és felhasználására. A pályázaton való részvételnek az volt a feltétele, hogy a kiskert kialakításától a betakarításig fényképekkel dokumentált beszámolót kellett benyújtani 2021. szeptember 15-ig.
A pályázatra valamennyi lakásotthon pozitívan reagált és kora tavasztól kezdődően a szorgos gyermekkezek és a segítő munkatársak támogatásával hétről hétre, hónapról hónapra fejlődtek a kiskertekben a zöldségek. Mindenki mással próbálkozott, nem csak az ültetett zöldségfélék voltak sokszínűek, hanem a kiskert kialakítása tekintetében is megcsillantották ötletességüket a kollégák.
A gyerekek és a felnőttek részéről a kiskert gondozása folyamatos, tervezett munkát igényelt. A zöldségek fejlődési üteméhez igazított talajmunkát, öntözést és szerető gondoskodást biztosítottak a növényeknek. A zöldségek aztán a konyhába kerültek, ahol egyszerű salátához, finom leveshez, vagy egytálétel készítéséhez kerültek felhasználásra, természetesen a gyerekek nagy megelégedettségére és örömére.
A pályázat eredményhirdetésére lakásotthononként került sor szeptember 23-án és október 01-én. A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, mert minden zöldséges kertnek megvolt a saját egyedi értéke és szépsége. Közös mérlegelés eredményeképpen úgy döntöttünk, hogy nem első, második és harmadik helyezés kerül kihirdetésre, hanem különböző kategóriákat alkotunk (legkreatívabb, legszínesebb, leggazdagabb terméshozamú, stb.), megragadva a kiskertek különlegességét és így valamennyi pályázó nyertesként került ki a megmérettetésből.
Az oklevél mellé minden lakásotthon kapott egy-egy egyedi jutalmat (pl. mozi belépő, játszóház belépő, torta, stb.), amit aztán a gyerekek a közös munka eredményeként együtt használtak fel, vagy fogyasztottak el, újabb közös élményeket szerezve ezáltal!
Köszönet a szorgos gyermekeknek és az őket támogató, kitartó kollégáknak!
Pásztor Tünde
intézményvezető-helyettes